Szabcsiról

Nos, azoknak, akik nem ismernek, muszáj írnom valamit, hiszen miért olvassák egy olyan lány blogját, akiről semmit sem tudnak?! Úgyhogy ha szeretsz sokat olvasni, akkor hajrá, szurkolok neked! ;) Viszont egyáltalán ne várj összekapcsolódó és írói bemutatkozást, hiszen nem vagyok se író, se költő, se semmi olyan, amivel ezen tudnék segíteni. :D Na, de elég már a sablon szövegből, kezdjük a bemutatkozást, csajok-pasik. ^^

Szabinának hívnak, koromat, lakhelyemet nem szeretném elárulni. :) Leginkább Szabcsinak, Szaszinak, Pamacsnak és Csokimajszolónak szoktak hívni, de ezen kívül ezer meg egy nevem van, ha gondolod, a kérdezz-felelekbe megkérdezheted, és ott leírom neked. :D Hm, egy Fekete István nevű suliba járok, én szeretem ezt a sulit, szerintem jó kis iskola. :') Elég erős. Na, nézzünk valami mást. Imádok gépezni. Én naponta legalább 5 órát szoktam gépezni, persze kisebb-nagyobb megszakításokkal, pl. tévé, kaja, vagy telefonálás miatt. :D Na, tehát ott tartottam, hogy gép. Igen. Leginkább netezni szoktam, sőt, csak azt. Na, jó, nem csak azt. Szoktam Sims-ezni, Faltörőzni, és design-eket csinálni, valamint képeket szerkeszteni és böngészni, szóval sok mindent. :) De térjünk vissza az internetre! Leginkább mások blog oldalait szoktam nézegetni, és különböző oldikat keresgélek, stb. De szoktam közösségi oldalakat is nézegetni, leggyakrabban a facebook-ot, és az iwiw-et, mert ott van egy tök jó játék, a Farmerama, és azon is játszok! :') Imádom! Aztán a gépen szoktam még msn-ezni és skype-olni is, hiszen mindkettő alap! :D Legalábbis nekem. :) Na, térjünk át másra. :') Interneten nem nagyon szeretek ismerkedni.. bármi megtörténhet! :D De mégis van egy olyan barátnőm, akiért bármit, ismétlem bármit megtennék! Ő Wikwik, a legédesebb, legsegítőkészebb és leggyönyörűbb csajszi akit valaha láttam! :') Facebook-on ismertem meg, azóta elválaszthatatlanok vagyunk! (L) Rengeteget segít nekem, imádom őt, egy csomó mindent tőle tudtam meg, és ő segített a blogspot-ra is regisztrálni, így kerültem ide. :') Hm.. nézzük most a kedvenceimet. :D Legalábbis a kedvenceimből egy kis részletet! :) Imádom az ásványvizet, a Nestea havas szilva üdítőt, a pizzát, a szecsuánit, a resztelt májat, és egyéb fincsi ételeket és italokat. :') Kedvenc színem a lila. Imádom. Szinte csak lila ruháim vannak, és két kosárnyi lila ékszer. :'D Vannak benne láncok, gyűrűk, fülbevalók, karkötők, boka láncok és még egy lábujj gyűrű is. :$ Imádom a lilát! :') A szobám színe ugyan halvány rózsaszín, de a következő festésnél mindenképp lila lesz. :P Aztán.. imádok barkácsolni, hajtogatni, és egyéb szöszmötölős munkát. :D Ezer meg egy barkácsolós, origamis és ilyesmi könyvem van, mindet végiglapoztam vagy ötvenszer, és nagyjából mindet ki is próbáltam. :'D A szobám tele van saját készítésű dolgokkal, amiket én csináltam unalmamba. ^^  Váltsunk témát ismét. :) Imádom a zenét. Nem az életem, de szeretem. :D Aztán.. szeretek még tévézni és sportolni. :') Téma váltás ismét. :) Kedvenc évszakom a nyár, imádom a meleget, a hideget pedig rühellem. De azért mindegyik évszakot szeretem valamiért. :') A nyarat a szünidő, a meleg, a nyaralás és a felülmúlhatatlanul sok lehetőség miatt szeretem. :') A telet azért szeretem, mert lehet hógolyózni, hó embert építeni, szánkózni, és hemperegni a hóban. :D A tavaszt azért, mert csicseregnek a madarak, minden virágzik, kezd éledezni a világ a hosszú tél után. :) Az őszt pedig azért, mert gyönyörű, ahogy hullanak a levelek, és nagyon szórakoztató tud lenni, ha egy-egy nagyobb levél hullás után összegereblyézzük a leveleket és beleugrunk az avar kupacba. :') Felettébb jó érzés! :') Ennyit az évszakokról! :D Nagyon barátságos vagyok, talpraesett és segítőkész. Legalábbis mások szerint. :D Imádok segíteni az embereknek, olyanokat elárulni és megmutatni nekik, amiket eddig még nem tudnak. :) Aztán.. imádok körmöt festeni. :') Legszívesebben naponta, sőt, óránként váltanám a körmeim színét, de akkor erősen megsárgulna. (N) :D Ezt meg nem akarom. :) Leginkább lilára, kékre, feketére és rózsaszínre szoktam festeni a körmömet, de volt már sötétzöld, világoszöld, citromsárga, narancs sárga, sőt, még vérvörös is. :') De legtöbbször még mindig az átlátszó a kedvenc, mert attól gyönyörű, csillogós lesz a körmöm. :') Aztán.. csak sajnálni tudom az olyan embereket akik másoknak a vérüket szívják, és közben jókat röhögnek rajta. :') Sajnos az én családomban is van egy emberke, aki folyton az idegeimen játszik, és most már nem szeretem úgy, mint régen. ^^" Igen-igen, rád gondoltam drága, drága P.! ^^" Na, mindegy. :/ Most jöjjön inkább néhány érdekesség rólam. :)

* Reggel mindig kakaóval vagy teával indítom a napot
* Élek-halok a "Jó reggelt!" nevű, kakaós ízű kekszért
* Csalódtam egy olyan emberben, akiben megbíztam
* Ha állat kínzással kapcsolatos riport van a tv-be, elkapcsolom
* Imádom mások blog oldalait nézegetni és olvasgatni
* Rettentően félek a sáskáktól, főleg, ha az velem szemben van
* Utálom a legyek zümmögését, egyszerűen frászt kapok tőlük
* Nyáron csak klímával bírom ki a meleg időt
* Irtózom a pókoktól, kígyóktól és egyéb csúszó-mászóktól


Röviden ennyi! :)
Pamacs